Karácsony a legnagyobb generációs csapda
Nem kell mindenáron rendet vágni ebben a generációs dzsungelben. Pont elég, ha nem mordulunk rá a gyerekre, vagy az unokára, ha felugrál az asztaltól, mert ha dühösek leszünk, attól az ünnep ugyan tönkremegy, de az unoka nem jön vissza csendben üldögélni közénk. Inkább dobjunk össze egy jó salátát, csináljuk velük közösen néhány vicces szelfit, és élvezzük azokat a perceket, amiket két chat között nekünk szentelnek.

A hétköznapi életben nagyon ritka jelenség, hogy annyi generáció tartózkodik egy fedél alatt, mint éppen karácsonykor. Célszerű megérteni és elfogadni ezeket, mert a háború előtt született Veteránok, a háború utáni Baby Boomerek, az 1965 és 80 közötti X-esek, a rendszerváltás idején felcseperedő Y-osok, az internetkorba beleszülető Z-sek és a még csak legfeljebb 7 éves Alfák mindegyik csoportja hordoz olyan generációs jegyeket, amelyeken nem tud, és nem is akar úrrá lenni.
A különbözőségünkből pedig jön a morgás, az elégedetlenség, akár a veszekedés, és a milyenek már ezek az öregek/szülők/fiatalok/gyerekek. Megannyi égető, és feszültségkeltő kérdés, aminek hátterében a generációs jegyek állnak. Cikkünk szerzője, Steigervald Krisztán, a 6generacio.hu intergenerációs szakértője azt mondja, fontos, hogy megértsük egymás mozgatórugóit, mert az segít a feszültségek feloldásában.
A generációs jegyek ugyanis a világlátás, a szemlélet, a szokások és a sajátos beszéd olyan egyvelegei, amelyek bár szerzett tapasztalatokon alapulnak, mégis mélyen gyökereznek és bemerevednek a generációk tagjaiba. Le- és megtagadni őket egyáltalán nem hatékony, és semmiképpen sem dobja fel az ünnepi hangulatot.
A teljes cikk kattintható: https://divany.hu/szuloseg/2017/12/22/a_karacsony_a_legnagyobb_generacios_csapda/