Elkallódott a gyerekkorunk - ne vesszen el vele a karácsony is...!

Amikor az ember lomtalanításkor a tizedik társasjátékot dobja ki, hogy aztán a még hiánytalannak mutatkozó 20-at becsomagolja a mikulásgyárnak, az 5 bontatlant pedig feldobja a Jófogásra, akkor óhatatlanul adódik a kérdés, mit rontottunk el, hogy ezekkel a játékokkal egynél többször soha nem játszott a család?


Nos, a válasz elég egyszerű, a bennünk élő társasjátékos a múlté. Pont úgy a múlté, mint a bukósisak nélküli biciklizés, az udvari indiánosozás, az egyedül iskolába járás, a nyakba akasztott lakáskulcs, és általában az utcán lógás. Ha X-es vagy (37-52 éves), nőnek fel a gyerekeid, pontosan tudhatod, hogy a gyerekkorodból gyakorlatilag semmit nem tudsz tevékenyen átadni a csemetéidnek. Hol van a bicska, a csúzli, a gágyé vagy a tikitaki, hol vannak a verekedések és gyufa végéről a foszfor, az ugrálókötél és az ugrálógumi gatyamadzagból?


Mindezek sehol sincsenek, és ennek a karácsonykor a gyereknek adott társasjáték az egyik legjobb megtestesítője. A társasjátékban keressük az elveszett és át nem adható gyerekkort, ezzel fejezzük ki azt a reményünket, hogy el tudjuk csábítani a gyereket a net elől, le tud még ülni a család a nagy asztalhoz, és tudunk együtt lenni úgy, ahogy az a mi emlékeinkben él. Ez a fajta együttlét javarészt a múlté.



A ma 0-7 éves Alfák, és a 7-22 éves Z-sek már egy másik világ szülöttei, és rossz úton járunk, ha nem tanuljuk meg ezt elfogadni. Ha nem hisszük el, hogy a Minecraft kockái között shotgunnal mászkálni a virtuális térben pont ugyanazzal az adrenalin lökettel jár, mint amikor a hunyó közelített a búvóhelyükhöz, akkor a gyerek egész világát tagadjuk meg saját generációs beszűkültségünk miatt.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ami a gyerekeinkkel történik az jó, arról van szó csupán, hogy a világuk megtagadása nem célravezető.


Törekedjünk a megértésre, és akkor talán a karácsonyi ajándékozás is jobban megy majd.

Posztok
Archív
Keresés
Kövess minket!
  • Facebook Basic Square

© 2017 by 6 generáció