© 2017 by 6 generáció

GENERÁCIÓK

Ma Magyarországon hat generáció éli életét, hat meglehetősen különböző embercsoport. Egyszerű általánosítással azt mondhatnánk, hogy ezek a generációk mást kedvelnek, máshogy élnek, mások a tulajdonságaik. De ez nem lenne teljesen igaz, hiszen vannak közös tapasztalatok, együtt megélt évtizedek, azonos ismerősök és kollektív problémák. Az már más kérdés, hogy ezeket esetleg nem ugyanúgy élték meg ezek a generációk. 

A Veteránok (1945 és előtte születettek) többsége nem érti a mai világot. Mint minden rendes ember, ők is szülői és társadalmi minta alapján nevelkedtek, és ilyen mintát sehol sem láttak. Életüket nagy részben a szocializmus határozta meg, amit egy vagy két világháború még tovább fertőzött. Szüleik tele voltak fájdalommal, tragédiával és keserűséggel, ami nyílván nyomot hagyott ezen a generáción is. Nem vágytak másra, mint a nyugalom, a béke, a családi harmónia. Ahogy a korábbi évtizedekben is, számukra is a mikrocsalád a központi közösségi forrás. A család összetartó erejét hangoztatta a társadalom, és az egyénben nem is volt kérdés a család fontosságának megkérdőjelezése. A mai kor nagyszülei nem is értik, hogy a gyerekeik-unokáik hova rohannak egész nap, miért váltogatják a munkahelyeiket évről-évre, miért nem lehet leülni a vasárnapi ebédhez beszélgetni valami kütyü nélkül. Bizonyára nem jó irányba megy ez a világ – gondolhatják. 

A Baby boom (1946-1964) generáció picit nyugodtabb társadalmi-gazdasági helyzetbe csöppent bele szüleinél, de még a gyerekeiknél is. Náluk még előre meg volt határozva a munkaidő eleje és vége, a kollégák beszélgettek egymással, nagy túlzással mindenki ismert mindenkit. A forradalmakat megvalósító generáció fiatal korában kitágult a világ még ebben a szűk mozgásteret engedő kommunista világban is. Az addig megszokott keretek foszladozni kezdtek, a világban olyan radikális változások történtek, amit a vasfüggöny sem tudott teljes egészében lezárni. A generáció életét áthatotta a munka világa, a még mindig poroszos tekintélyelvűség, de talán ez az utolsó olyan generáció, ahol a hierarchia határozza meg a működési elveket. Az ötvenes évek nyomora után némi fellendülés volt tapasztalható, elkezdődött a „szocialista fogyasztói társadalom”: nagyon lassan, de a családok a beszélgetések helyett a TV elé ültek, habár hétfő esténként még diavetítőn elé ültették a szülők a gyerekeiket. Megjelentek a mosógépek, a hűtők, az autók. Egyre több minden segítette a generáció életét, és ha valaki elfogadta a rendszer, egyfajta biztos, kiszámítható életet vizionálhatott magának. Mindez egy csapásra szertefoszlott a rendszerváltással: a Baby boomerek egy olyan világban találták magukat, amire a többség nem készült fel. A világ tovább tágult: nem csak minden nap volt adás a televízióban, de egyre több csatorna is lett. Ez a generáció pedig hajtott és gürizett, hogy megfeleljen a kor vélt, nyugati elvárásainak. A gyerekek pedig azt látták, hogy ugyan a szülő mindent megtesz értük, csak a szülőt nem feltétlenül látták otthon. Ha pedig hazatért, egy szorongó, feszült, bizonytalan apa és anya próbált valamilyen hangulatot varázsolni a TV elé leülő család számára.

Ebből az öntudatos, lázadó X generáció (1965-1980) próbált nem kérni. Amit láttak: a munka és a pénz miatt széteső családok, ugyanakkor sikert csak nagy ritkán elérő félő, bizonytalan szülők. A mintával ez a generáció elindult szembe: látták, érezték, hogy a siker kulcsa a tudás, a kapcsolatok, a gyors reagálás. Ezért a folyamat felgyorsult: a családi közösség fontosságát – ahogy a szülőktől látták – felülírták a fogyasztói társadalom elvárásai. A nyelvtudást, a gyakorlati hozzáállást és a rugalmasabb munkaterhelést ugyanakkor még a korábban tanult hierarchikus rendszer járta át. Míg a szülők ismerték a fizetett túlóra fogalmát, az X-esek a korlátlan munkaidőt tartották "normálisnak" – hiszen ez kellett a karrierhez, az elismeréshez, az előrejutáshoz. De ez nem ment gyorsan, mert a szamárlétra idővel bedugult. A munkahelyi kultúra és így az élet szerves része lett pont az a szorongás, ami elől az X generáció menekült. Ez a generáció úgy érzi, egyedül maradt. Ennek megfelelően tele vannak kétségekkel és bizonyítási vággyal. A X-esek elkezdtek bezárni – ami egy másik típusú nyitást eredményezett. Önmagukkal kezdtek el foglalkozni, az élet értelmével, saját maguk megtalálásával. Befelé fordultak. És ez is jelentős mértékben gyorsította a következő generációk változását.

Ezért hívjuk a következő generációt a közösségekből kivonuló generációnak. Ehhez persze az idősebb generáció jó „ellenséget” talált a számára idegen Internetben, számítógépek világában, de az Y generáció  (1981-1995) beszűkülésében (ami egy másik megközelítésben a globalizáció kiszélesedése) egy több generációs „összefogás” játszott szerepet. Az Y generáció a fogyasztói társadalom gyermeke lett, és meglépte mindazt, amit az X csak akart. Pontosan tudják, hogy ez az új világ miről szól, hogy mit vár el tőlük a társadalom, mi a siker és a boldogság alapja. Nem állnak értetlenül az elvárások előtt, sőt saját elvárásaikat építették fel: ők már nem akarnak a hét minden napján készenlétben állni, hiszen akkor nem tudnának foglalkozni saját magukkal. Ehelyett bármikor munkahelyet váltanak, még akkor is, ha tisztában vannak vele, nem biztos, hogy egyhamar találnak állást. Nem értik a poroszos, információs-hiányos vezetést, és nem azzal foglalkoznak, amit az idősebbek várnának tőlük: ahelyett, hogy ezt megtanulnák, gyorsan váltanak, vagy saját vállalkozást hoznak létre. Gondjukat, bajukat saját blogjaikra írják ki, mintegy hamar megszabadulva annak terhétől és partnereket, szövetségeseket keresve saját igazukra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ebbe a világba lépett bele a Z generáció (1996-2010), a világ első olyan generációja, akik beleszülettek az online világba. Nekik már semmit nem kell tanulni: ahogy a Baby boomerek megtanulták és tökéletesre fejlesztették pl. a több sávos úton való vezetést, ahogy az X-esek megtanulták és tökéletesre fejlesztették pl. a több TV csatorna közötti szörfölést, ahogy az Y-osok megtanulták és tökéletesre fejlesztették pl. a mobiltelefon és az Internet használatát, úgy a Z generációnak ezt már nem kell tanulni – ők ezt már tudják. Nekik ez már alapképesség. Ők sosincsenek egyedül: bármikor online lehetnek, bárhol és bármikor beszélhetnek magukról, kiadhatják érzéseiket, gondolataikat. Nyilván veszélyben vannak, de ez a veszély semmiben nem különbözik, mint amilyen veszélyben volt a többi generáció – majd megtanulják azt kezelni. Ahogy más generációk sem hittek feltétlenül a szüleiknek, hogy ők jobban meg tudják védeni őket a saját veszélyeiktől.

 

 

 

 

 

 

 

 

És a ma max. 7 éveseket már megilletjük egy cimkével, ők az Alfa generáció (2010 után születettek). Róluk még nyilván keveset tudunk, de vegyük észre a megnevezés szimbolikáját: valami végetér a Z generációval, és egy új folyamat kezdődik az Alfával. Hogy ez mi lesz, egyelőre csak találgatás. De az biztos, hogy a jövő eszközei, az "okos" dolgok már az ő logikájuk szerint lett kifejlesztve - nekik ezt tanulni már nem, csak kezelni kell tudni.